Szolgálatunk a gyümölcsökön mérettetik meg

2018. március 12., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), egyházkerületi közgyűlés

Március 10-én tartotta egyházkerületi közgyűlését a Kárpátaljai Református Egyház (KRE). Az eseményen kitüntetést vehetett át Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumának volt elnöke.

Dicső múlt, dicső jelen

2017. október 29., címkék: egyházkerületi közgyűlés, tiszáninnen, tiszáninneni egyházkerület, reformáció500

Közös közgyűlést tartott a Tiszáninneni Református Egyházkerület és Miskolc Város Önkormányzata október 21-én az avasi református templomban. A rendhagyó ülésen a reformáció kezdetének 500. évfordulójáról emlékeztek meg, valamint a két testület nyilatkozatot írt alá, melyben megerősítették együttműködésüket. Az ünnepi eseményen Miskolc reformációjáról, a város és a történelmi egyházak partnerségi lehetőségeiről, és az egyházkerület városban betöltött szerepéről is szó esett.

Egyházkerületi közgyűlést tartottak Dunamelléken

2016. november 11., címkék: dunamelléki egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

A hitoktatás kérdése váltotta ki a legpezsgőbb vitát a Dunamelléki Református Egyházkerület csütörtöki közgyűlésén. A lelkészek hozzászólásaiból kiderült: a lelkipásztorok egy része túlterhelt a sok hittanóra miatt, míg a világi hitoktatói állás az alulfinanszírozottság miatt nem túl kapós. Bogárdi Szabó István, az egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta, hogy a különböző típusú hitoktatói tevékenységeket hatalmas lehetőségnek tartja.

Újraválasztották tisztségébe Csűry István királyhágómelléki püspököt

2016. október 21., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, tisztújítás, egyházkerületi közgyűlés, csűry istván

Újraválasztották pénteken tisztségébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét.

Egyházkerületi közgyűlést és lelkészszentelést tartottak Tiszántúlon

2016. október 12., címkék: tiszántúli egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Húsz lelkipásztort bocsátott szentelésre, támogatta a „Hirdesd az Igét!" program folytatását, gyülekezetalapítási műhelymunka megszervezéséről döntött legutóbbi ülésén a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűlése, valamint arról, hogy a fogyatékkal élők befogadásáról szóló dokumentumot terjeszt a novemberben ülésező Zsinat elé.

Egyházkerületi közgyűlés Kárpátalján

2016. március 17., címkék: komjáthy benedek-sajtódíj, kárpátaljai egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Lelkészszentelés, díjátadás és évértékelés is szerepelt a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) elmúlt szombaton megtartott soros közgyűlésének napirendjén.

Hűséghiány

2015. november 12., címkék: egyházkerületi közgyűlés, lelkészszentelés, dunamelléki egyházkerület

Tizenegy teológust bocsátottak lelkészi szolgálatra a Dunamelléki Református Egyházkerület november 12-i közgyűlésén. A testület elfogadta Simonfi Sándor lelkészi főjegyző lemondását és új választás kiírását rendelte el. Este a Kálvin téri templomban szintén tizenegy lelkipásztort szenteltek fel.

Szükség van a megújulásra

2015. október 10., címkék: tiszántúli egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Megtartotta első rendes közgyűlését a Tiszántúli Református Egyházkerület új elnöksége. Az október 8-án és 9-én megrendezett tanácskozáson több változásról is szó esett, valamint felszentelték a sikeres egységes lelkészképesítő vizsgát tett lelkipásztorokat.

Rendben zajlik a választás a Tiszántúli Egyházkerületben

2014. október 10., címkék: egyházkerületi közgyűlés, tisztújítás, választás, egyházi választások

Nem történt szabálytalanság – hangzott el a Tiszántúli Református Egyházkerület október 10-i közgyűlésén, az egyházban jelenleg is zajló választásokkal kapcsolatban.

Királyhágómellék: szolgálatra és hűségre esküdtek fel

2010. december 07., címkék: Határon túl, királyhágómelléki egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Szombaton tartották Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi közgyűlését, ahol beiktatták és feleskették az újonnan megválasztott tisztségviselőket is.

Királyhágómellék: ünnepélyes alakuló közgyűlés Nagyváradon

2010. november 30., címkék: Határon túl, királyhágómelléki egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Szombaton tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi közgyűlését, ahol a tisztújítási folyamat záró mozzanataként az újonnan megválasztott tisztségviselők eskütételére is sor kerül.

Egyházkerületi közgyűlés Miskolcon

2010. október 12., címkék: egyházkerületi közgyűlés, tiszáninneni egyházkerület

A Tiszáninneni Református Egyházkerület október 9-én tartotta 2010. évi rendes közgyűlését.

Kerületi közgyűlés a Tiszántúlon

2010. szeptember 27., címkék: tiszántúli egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

„Krisztus a jövő, együtt követjük őt!” - ez nemcsak az Alkotmányozó Zsinat, hanem az elmúlt időszak jelmondata, fogalmazott a csütörtök-pénteki közgyűlés előtti püspöki jelentésében Bölcskei Gusztáv.

Egyházkerületi közgyűlés Kárpátalján

2010. július 08., címkék: Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), egyházkerületi közgyűlés

A Kárpátaljai Református Egyház soron következő közgyűlését július 11-én vasárnap délután 15 órától tartják a beregszászi református templomban.

Megtartotta évi első közgyűlését a Kárpátaljai Református Egyház

2010. március 02., címkék: zán fábián sándor, kárpátaljai reformátusok (kre), magyar református egyház, Határon túl, egyházkerületi közgyűlés

Az élet mellett foglaltak állást 2009-ben a Kárpátalján élő magyar reformátusok – jelentette ki Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke február 27-én, a 2010-es év első közgyűlésén. A politikai életben zajló választásokon kívül ugyanis – mint mondta – létezik másféle döntés is, mely mindennapos állásfoglalást jelent.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.